A lélek fegyvere a betegség

A lélek fegyvere a betegség

Lelkünknek van egy nagyon hatásos fegyvere, amivel eléri, hogy végre önmagadra figyelj: a betegség.

Szinte minden betegség lelki okokra vezethető vissza.

A test, a szellem és a lélek szoros egységben, kölcsönhatásban vannak egymással.

Ahogy a test sérülései közvetlen hatással vannak a lélekre, úgy a lélek sérülése, fájdalma is befolyásolja a test állapotát, működését. Tudták ezt már évezredekkel ezelőtt a kínai, indiai, illetve az ókori görög orvoslás művelői is.

Amikor egészségesek vagyunk, testi, lelki és szellemi egységként, „egészként”, harmonikusan működünk. Betegség akkor keletkezik, ha ez az egyensúly valamiért felborul.A tünetek felbukkanását általában megelőzi valamilyen lelki probléma, még akkor is, ha az nem tudatosodik bennünk.

Ami a lelket és a testet megbetegíti

A pszichoszomatikus betegségek (pszicho = lélek, szóma=test) leggyakrabban stresszhelyzetekből, tartós lelki megterhelésből fakadnak. A feszült, munkahelyi hangulat, a basáskodó főnök, az áskálódó munkatársak, a veszekedés a férjjel/feleséggel/anyóssal, a szorongás a számlák miatt, az aggódás a gyerek továbbtanulása miatt könnyen kizökkent a lelki nyugalmunkból.

A félelem, a belső nyugtalanság, az idegeskedés, az izgatottság, a szomorúság, a levertség, a tespedtség, a koncentrálási nehézség, a negatív érzelmek – mint harag, düh, gyűlölet, irigység, bűntudat, szorongás, önbecsülés hiánya – mind-mind kibillentenek az egyensúlyunkból, és gátolják a szervezet energiaáramlását. Elakadások, blokkok alakulnak ki, amelyek működési zavarokat okoznak az egyes szerveknél, majd a fizikai tünetek is megjelennek. Először akut gyulladásos tünetek jelentkeznek, amelyek krónikussá változhatnak.

A lélek fegyvere a betegség

Persze a betegség mindig a legrosszabbkor jön. Pont akkor dőlünk ki, akkor fájdul meg valahol, amikor a legjobban kellene teljesítenünk, helytállnunk a munkában.

tudatalattink mindig jelez, hogy baj van, hogy már sok ez megterhelés, de sokszor vagy nem tudatosodik bennünk, vagy nem akarjuk meghallani az üzenetet. Nincs hát más választása hát, tünetet produkál.

Ha fáj itt, szúr ott, nyom, nyilall, sajog, zsibbad, azt már észre kell vennünk. Megakasztja napi ritmusunkat, életünk addigi folyását, és arra kényszerít, hogy figyelmet szenteljünk neki, vagyis figyelmet szenteljünk önmagunknak.

Ezeket a kívülről jött akadályoztatásokat zavarónak találjuk, és szeretnénk minél hamarabb megszabadulni tőle. Elkezdünk küzdeni a tünetek ellen, ami átvitt módon a problémával való foglalkozást jelenti.

Ha megbetegszel, az orvosi segítség mellett érdemes elgondolkodnod azon is, hogy vajon milyen lelki kiváltó okai lehetnek a bajnak.

Testem beszél, lelkem figyelj!

A teljesség igénye nélkül az alábbi felsorolásból megtudhatod, hogy az egyes szervnek, testrésznek mi a szimbolikus jelentése, illetve lelki szinten mivel van gondod, ha az adott helyen fáj.

Bőr: kontaktus a világgal, elhatárolódás, gyengédség
Csontok: a normák túlzott betartása, rugalmatlanság
Epe: elfojtott harag, keserűség
Fogak: agresszivitás
Gyomor: érzések, befogadó készség
Haj: hatalom, szabadság
Hát: egyenesség, őszinteség
Hüvely: odaadás
Kéz: cselekvőképesség
Láb: megértés, kitartás
Máj: (ön)értékelés, világnézet
Nyak: szorongás
Pénisz: hatalom
Száj: befogadó készség
Szem: belátás, szembenézés a dolgokkal
Szív: szeretet, érzelmek, adás-elfogadás
Térd: alázat
Tüdő: kommunikáció, szabadság
Vastagbél: önérvényesítés
Vékonybél: feldolgozás, analízis
Vér: vitalitás, életerő

Helyes önismerettelönmagad és mások elfogadásával, megfelelő feszültségoldó módszerek alkalmazásával, pozitív gondolkodással, a külső-belső harmónia megteremtésével, az önmagadért való felelősségvállalással már hatalmas lépést tettél önmagadért, EGÉSZségedért.

forrás

Oszd meg a cikket és szerezz pontokat!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these <abbr title="HyperText Markup Language">HTML</abbr> tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>